2008.06.21. ZIC-KOMI amatőr rally kupa
Új főszponzor, rekordszámú induló, kánikula, por. Árnyékvadászattal indított mindenki az érkezését, majd pornyeléssel folytattuk. A rajtszámosztásnál kiderül, rengetegen vagyunk, a juniorok 15 fővel a szokott létszámot hozzák, de a többi kategória zsúfolva. Tovább >
Lázas készülődés a hétvégi amatőr rallyra, a kézivezérlés technikai finomítása jegyében kis hegesztgetés, köszörülés, értetlenkedés, szerelés, próba, szerelés . . . hegesztés újabb és újabb körforgása. Kicsi büdzsé, kicsi lépések kényszer taktikáját alkalmazom, majd a vizes borogatást. Tovább >
Az andorrai rallys fiú honlapján csak két cikk van a 2007-es Dakaros szerepléséről, jobban mondva csak a felkészülés nagy hevességéről tudósítanak, a verseny közbeni szereplésről, helyezésről csend. Valószínűleg menet közben fel kellett, hogy adja. Tovább >
Albert Llovera a Dakarral is megpróbálkozik! Az andorrai pilóta egy percig sem hezitált az Isuzu gyári csapat felkérésekor, annak ellenére, hogy az útvonal megközelíti a 9 ezer kilométert és ezekből a versenytáv több mint 5 ezer kilométer. Elfogadta a kihívást és jövő év január 6.-án Liszabonból elstartol, azzal a céllal, hogy 15 nap múlva a hagyományok szerint Rózsaszín-tó partján Ő is lefotóztassa magát. Tovább >
Alberto Llovera: rally után Dakar
Az andorrai profi rallys srác nekivágott a 2007-es Dakarnak is. Az Isuzu gyári támogatottsággal vágott neki a nagy kalandnak. Egyelőre csak spanyol honlapokon lehet rábukkanni a hírre, de hamarosan jön a magyar verzió. . . csak itt, csak most, csak önöknek. Majd csak. Addig is Alberto fiú vezetéstechnika tanácsait lehet nyomon követni a videón: Tovább >

